Gene Kranz, a NASA repülésigazgatója jelen volt az amerikai űrkutatás hőskorának minden fontosabb mozzanatánál. Pályafutását a Mercury-program hajnalán kezdte, már repülésirányítóként dolgozott a Gemini-program alatt, ott volt az első amerikai űrhajós fellövésénél, levezényelte a Holdra szállást, része volt a balul sikerült Apollo 13 küldetés legénységének megmentésében, és még a NASA-nál dolgozott a Challenger űrrepülőgép katasztrófájának idején is. Életrajzi könyve már 2000-ben megjelent az Egyesült Államokban "Failure is Not an Option" címmel, és sajnos egyike lett azon könyveknek, melyek nem jelenhettek meg kis hazánkban. Ezen próbált meg változtatni Kuti Zoltán, aki amatőr műfordítóként, pusztán az űrkutatás iránti lelkesedéstől vezérelve belefogott a mű fordításába, és eltökélte, hogy megjelenteti Gene Kranz könyvét Magyarországon. Én az Idiegogo közösségi finanszírozással foglalkozó weboldalán találkoztam először a projekttel, ahol a fordító támogatásokat gyűjtött a könyv kiadásához, egészen kiábrándító módon enyhén szólva nem túl nagy sikerrel - a célkitűzésként megadott összeg negyedét sem sikerült összegyűjtenie a kampány végéig. Én csatlakoztam támogatóként, mert mindig is nagyon érdekelt az űrkutatás, a jelenkori ugyanúgy, mint a már történelemnek számító események. Legalább háromszor olvastam Jim Lovell űrhajós Jeffrey Kluger társszerzővel közösen írt könyvét az Apollo 13 küldetéséről (és láttam tucatszor a belőle készült filmet, melyben Ed Harris nyújtott emlékezetes alakítást Gene Kranz szerepében), és csodálattal tekintettem azokra az emberekre, akik mertek kockázatot vállalni, és eltökélték, hogy előrébb viszik az emberiséget azáltal, hogy messze kitágítják a határainkat. Mindig nagyon izgatott a világűr végtelenje, ez mondhatni kéz a kézben jár nálam a sci-fi szeretetével. Az autómban is az Apollo 11 holdkompjának (a "Sas") kicsiny makettje lóg a tükrön wunderbaum helyett. Bár Kuti Zoltán Indiegogo-s kampánya meglehetősen alul teljesített, mégis megszülethetett Gene Kranz könyvének magyar kiadása, a fordító saját cége adta ki, és én elsők között vehettem át a saját példányom belőle. Örömmel néztem elébe az eljövendő álmatlan, átolvasott éjszakáknak.
Ha röviden kellene jellemeznem a könyvet, azt mondanám: zseniális. Egy nagyon részletgazdag, átfogó, tényekkel, adatokkal bőségesen megtámogatott történelemkönyv, mely mégis olvasmányos, és érdekes - lényegében letehetetlen. A szerző szemszögéből vezet végig küldetésről-küldetésre a Mercury, Gemini és Apollo programokon. Betekintést enged az űrprogram kulisszái mögé, egy olyan zárt, a nagyközönség által kevésbé ismert világba - a repülésirányítók világába - mely nem kaphatott akkora rivaldafényt, mint az űrhajósok, akik az űrprogramban repültek. Nyíltan ír a kezdeti kudarcokról, arról, hogy miért maradt le az Egyesült Államok az űrversenyben; az Apollo 1 tragédiájáról, annak az űrprogramra gyakorolt hatásáról; olyan esetekről, mikor csak egy hajszálon múlott a tragédia; kalandokról; hidegháborúról, és nem utolsó sorban vezetéstudományról - Gene Kranz belefoglalta könyvébe mindazt, amit a NASA-nál töltött évei alatt a vezetésről, a fegyelemről, az odaadásról, és a felkészültség fontosságáról tanult. Emellett - életrajzi könyvről lévén szó - a mű megismerteti a szerző életútjával is az olvasót. Kuti Zoltán fordítói munkája pedig kiváló - alapos és igazán minőségi.
Ösztönzően hatott rám a könyv. Példamutató az az elhivatottság, bátorság, mellyel szinte a semmiből indulva, a mai korban már igencsak megmosolyogtató műszaki fejlettségi színvonal mellett, mindössze egy évtized alatt Amerika embert juttatott a Holdra. Tudtad például, hogy az Apollo program űrhajóinak, holdkompjainak számítógépei nagyjából annyira voltak fejlettek, mint ma egy egyszerű számológép, és hogy a NASA akkori szuperszámítógépeinél is komolyabbat hordasz ma a zsebedben a legegyszerűbb okos telefon formájában is? Vagy hogy a Mercury program idején a Föld különböző pontjain állomásozó repülésirányítók még morze jelekkel kommunikáltak egymással? Mégis olyasmit vittek véghez, amit máig nem sikerült nemhogy megdönteni, beállítani sem.
Mélyen egyet tudok érteni Gene Kranz, a könyv végén megfogalmazott gondolataival, melyek által arra is fény derül, hogy mi inspirálta a szerzőt a mű megírásában. Az Apollo program lezárását követően mintha kiveszett volna az az elhivatottság, bátorság és tenni akarás a NASA-ból, az Egyesült Államokból (de akár említhetjük az egész emberiséget is), mely a Holdért folytatott verseny éveit jellemezte. Idén 50 éve, hogy ember lépett a Holdra, és eme fél évszázad alatt nem léptünk tovább, a Föld körül ragadtunk, a Holdra sem tértünk vissza többé. Természetesen voltak fantasztikus eredményei az űrkutatásnak ez idő alatt is, de nem hagytuk el ezekért szülőbolygónk biztonságát. A Mars utazás is csak várat magára, és ott tartunk, hogy az én korosztályom is már csak remélheti, hogy megéli, hogy újra ember lép egy idegen égitest felszínére. Nagyon elszomorít ez, mert úgy gondolom a prioritások újrarendezésével, és egy olyan szoros, jól szervezett nemzetközi összefogással, melyet nem korlátoznak a politikai, és egyéni érdekek, az anyagiak; ugyanazzal az elhivatottsággal és bátorsággal, mellyel 50 éve meghódítottuk a Holdat, nem hogy a Holdig, vagy a Marsig, de akár messzebb is eljuthatnánk még a mi életünkben.
Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed a könyv iránt, jelenleg rendelhető az az interneten, megtalálható az egyik nagyobb, magyar online könyvkereskedés oldalán.