Reggel, még álom és ébrenlét határán jutott eszembe a dallam, aztán nap közben többször visszatért hozzám, a legváratlanabb helyzetekben szólalt meg képzeletemben egy-egy részlete, gondoltam, biztosan blogra kívánkozik.  Ez a második zenei ajánló itt, és az eddigiek alapján érdekes képet mutathat zenei ízlésem. Meglehetősen szerteágazó, és változó. Néha pár hetes, olykor hónapokig tartó időszakok vannak az életemben, mikor egyes zenei irányzatokat jobban, másokat kevésbé preferálok. Ebből a szempontból ez a tél inkább az elvontabb, emocionálisabb, instrumentális műveknek kedvez. Oskar Schuster német zeneszerző, és művész. Igazi "csináld magad" zenész, aki nem csak hogy saját maga komponálja és adja elő műveit, de videoklipjeit is ő készíti, emellett az albumborítók, kapcsolódó artwork munkák is az ő keze nyomát viselik.

Nagyon szeretem Oskar Schuster munkásságát. Eleve már a zongora, mint hangszer közel áll hozzám, mert gyerekként magam is tanultam évekig játszani rajta. Természetesen távoli köszönő viszonyba sem kerültem azzal a szinttel, amit Oskar Schuster képvisel, viszont olyan tanárom volt, aki nem csak megtanított a kottát dallamba önteni, közben a hangszer szeretetére nevelt, bátorított. Sajnos mára csak a zongora iránti szeretet maradt meg, a tudás elszállt az évek alatt. Úgy gondolom, a zongora az egyik (ha nem a leg) emocionálisabb hangszer, rendkívül alkalmas érzelmek átadására, és Oskar Schuster mesterien használja erre. Művei szürreálisak, kis távoli világok teli elmosódott régi emlékekkel, elfeledett érzésekkel. Olyan érzés hallgatni őket, mintha az ember nagyon-nagyon messzire ragadtatna el az itt-ből és most-ból. Tetszik, hogy nem törekszik a hangzás sterilitására, hallatszanak a billentyűk kopogásai, a lábpedál nyikorgása, mindez inkább hozzáad az élményhez, mint elvenne belőle.